Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2012. November 06. 21:45, kedd | Helyi
Forrás: idokep.hu

Válságos helyzetben a Balaton

Válságos helyzetben a Balaton

Bár most jött némi utánpótlás, még mindig nagyon alacsony a Balaton vízállása

Részletes beszámoló.
A Balaton vízszintje elérte idei minimumát, azaz szeptember 20.-a óta a vízmérce szerinti vízállás 38-40 cm között ingadozik. Ez 300 centi körüli átlagos vízmélységet és – a kívánatoshoz képest – mintegy 20% vízhiányt jelent.
Zárt Sió-zsilip mellett - a 2003-as 23 cm-es értéket kivéve – ez a legalacsonyabb érték 1921, a hivatalos adatok rögzítésének kezdete óta. A helyzet megítéléséhez az is hozzá tartozik, hogy az említett minimum 4 száraz év hatásának összegződéseként állt elő, míg mostani helyzetünk nem egészen két év eredménye.
Ugyancsak figyelembe veendő, hogy a 2000. évi zsilipzáró vízszint 104 cm, míg a tavaly májusi 111 cm volt. Azaz vízvesztésünk 7 cm-rel magasabb szintről kezdődött, így a mostani száraz időszak erősebbnek tűnik minden korábbinál. Szintén nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy 2000-ben volt először negatív a tó vízmérlege. Mára már hat ilyen évet tudhatunk magunk mögött és haladunk a hetedik felé.
Ezek a tények újra előtérbe helyezték a Balaton jövőjével kapcsolatos, már lezártnak hitt, vitákat. Az év eleje óta három álláspont kristályosodott ki e téren:
→ máskor is volt már ilyen helyzet, akkor sem kellett beavatkozni, a „természet majd megoldja” nézetet képviselik a 2003-as „Tenni, vagy nem tenni?” című akadémiai jelentés támogatói. Ez mindmáig a hivatalos álláspont, és bár – szerintem - hibás alapokon nyugszik, az a tény, hogy 2003 után a tó magától visszatöltődött, igen erős legitimációt ad neki;
→ mivel a hosszútávú tendenciák nem igazolták a fenti jelentés beavatkozást tagadó következtetéseit, egy ún. Eurolakes projekt keretében új elképzelések láttak napvilágot. Ezek képviselői – nagyrészt az említett akadémiai jelentés elkészítésében is résztvevő szakemberek – szerint a tó hosszútávon beavatkozást igényel. Modellfuttatásuk eredménye szerint mintegy 50 év múlva a tó lefolyástalanná válik, azaz innentől kezdve kell elfogyásával számolni;
→ mindezekkel szemben áll mintegy tíz éve következetesen képviselt véleményem, hogy az említett akadémiai jelentés hibás, a számok, adatok szerint 15 év múlva elérjük a lefolyástalan állapotot. Ez pedig mielőbbi döntés igényel a tó sorsával kapcsolatosan.
Ilyen háttér előtt-mellett tartottam előadást október 11.-én Balatonfüreden „Balaton: a lét határán” címmel. Előadásom a mellékelt „A Balaton vízgyűjtő vízhozama tízéves átlagok alapján 1921-2010 között” című ábrám köré épült (az ábra a képre kattintva nagyítható). Ez az ábrám szerepelt a Légkör című meteorológiai szaklap 2011. 3. számában megjelent tanulmányomban (A 2010. év hatása a Balaton vízháztartására), valamint a Balatonfüredi Napló ez év márciusi számában is.
Bár ábrám – mint a fentiekből is kitűnik – sokak által ismertté vált, kritikát senki sem fogalmazott meg vele kapcsolatosan. Nehéz is lenne, hiszen ez az elmúlt 90 év; éves, hivatalos adataiból jött létre. Nem csináltam mást - mint időjárásunk nagyfokú változékonyságát kiszűrendő – évtizedenként átlagoltam az adatokat. Az adatokból kitűnik, hogy már 2003-ban felismerhetőek voltak azok folyamatok, melyek a vízháztartás akkori és további, közel 30-30%-os romlását eredményezték, azaz a tó éves víztöbblete a számított és várt 611 mm helyett 280 mm lett és jelenleg 20 mm/év sebességű csökkenéssel a 0 érték, azaz a lefolyástalan állapot felé tart.
Azt gondolom – a fenti adatok fényében – a „természet majd megoldja” nézetet, már csak a vakhit és a tévedés el nem ismerése tartja életben, míg a „még ötven évünk van” elmélet bővebb elemzést érdemelt. Az elmélet alapja, hogy a vízháztartás romlását elsősorban nem a klímaváltozás, hanem a tó vízgyűjtőjének rendellenes működése okozza. Így, ha a vízgyűjtő hibáját megtaláljuk, ezt orvosolva évtizedekig nyugtunk lesz.
Csábító perspektíva, csak sajnos nem igaz. Cáfolatához meg kellett vizsgálnom az éves vízhozamok összetevőinek alakulását. Ez a vizsgálat olyan ellentmondásokat tárt fel a részadatok sorában, ami megkérdőjelezi az 1970 utáni időszak méréseinek érvényességét. Nem tudok elfogadni, tényként kezelni olyan adatokat, melyek szerint az 1970-ig tartó első összesítés csapadékadata 633 mm/év értékről az utóbbi évtizedben csupán 621-es értékre csökkent, miközben a vízháztartás értéke 685 mm/évről 280-ra zuhant.
A kontrolladatok 540 mm/év értéket valószínűsítenek. Ugyanez a helyzet a tó párolgásának adatainál. A korábbi összesítés 902 mm/év értéket eredményezett, míg az utolsó évtized 885-ös értékkel szerepel. Elképzelhetetlen, hogy másfél fokos (OMSZ adat) átlaghőmérséklet emelkedés és 15%-os csapadékcsökkenés mellett a tó párolgása nem nőtt, hanem csökkent. Mindezek eredményeképpen a vízgyűjtő adatai sem lehetnek helyesek.
Bár előadásom jelenlegi helyzetünk felismerésére, az azzal történő szembenézésre koncentrált, nem kerülhettem meg a kiút felvázolását. Ezért röviden ismertettem tízpontos „Recept”-emet, mely nem pusztán idegen víz behozatalát, hanem annak biológiailag előnyös módját és az átadó terület kímélését is magában foglalja. Ennek részletezése viszont egy újabb előadás terjedelmét tenné ki - összegezte Fekete Péter független Balaton-szakértő, a Magyar Vitorlás Szövetség Balaton megbízottja.
IJ
Címkék: balaton, vízállás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű