Hírek
2013. Május 02. 08:22, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Új hajójárat önkormányzati támogatással a Balatonon
A Balatoni Hajózási Zrt. szerdán megállapodást írt alá
Balatonmáriafürdő, Balatongyörök és Szigliget önkormányzati vezetőivel Balatonmáriafürdőn arról, hogy egy új, szezonhosszabbító hajójáratot indítanak májusban, amelynek költségeit - amennyiben a jegybevételek nem biztosítanák a fedezetét - az önkormányzatok állják.
Horváth Gyula, a hajózási társaság vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, az önkormányzati támogatással az induló hajójárat a három érintett település turisztikai látványosságainak megismertetésében segít, illetve azokat fűzi egybe. Az új járat májusban és szeptemberben közlekedik hétvégenként a szombati napokon Balatongyörök-Balatonmáriafürdő-Szigliget útvonalon, vasárnaponként Balatonmáriafürdő-Balatongyörök útvonalon, ezzel is támogatva a balatoni szezon meghosszabbítását.
A hajózási társaság menetrend szerinti járatai nyári idényben e települések között is közlekednek, az elő- és utószezonban azonban nem. Ezért kezdeményezte a keszthelyi Turisztikai Egyesület olyan új járat bevezetését, amely tavasszal és ősszel közlekedik, kerékpárok szállítására is alkalmas, így lehetőséget teremt a Keszthelyi medence körbebiciklizésére és a szigligeti vár könnyebb elérésére is.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy évről évre nő a kompon és a személyhajókon szállított kerékpárok száma is a Balatonon. A kerékpáros forgalom további fellendítése érdekében a hajózási társaság az idén nem emelte a felnőtt kerékpárjegy árát, az új járaton pedig akciósan, 500 forintért, féláron szállíthatják az utasok a biciklijeiket. A cég a bringás-turizmus jobb kiszolgálása érdekében idén az Akali vízibusz hajóját is átalakította, alkalmassá téve 30 kerékpár szállítására.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
