Hírek
2013. Május 07. 08:43, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Több mint kétmilliárd forintból újítanak fel mellékutakat Zalában
Az idén több mint kétmilliárd forint összegből három szakaszon, közel kilenc kilométer hosszan újítanak fel mellékutakat Zala megyében - közölte a Zala megyei kormánymegbízott pénteken Keszthelyen.
Rigó Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetőivel közösen, az induló munkálatokról tartott sajtótájékoztatón elmondta: Keszthely és Várvölgy között 2,3 kilométer, Murakeresztúr és Letenye között 2,6 kilométer, Zalaapáti és Zalabér között pedig 3,8 kilométer hosszú szakaszon korszerűsítik a négy- vagy ötszámjegyű utakat.
A zalai útfelújításokra összességében 2 milliárd 160 millió forintot fordítanak ebben az évben.
A kormánymegbízott azt is hozzátette: a térségi elérhetőség javítására a kormány kiemelt figyelmet fordít, országosan mintegy 600 kilométernyi utat közel 87 milliárd forintból újítanak fel idén. Az Új Széchenyi Terv támogatásainak jóvoltából 2010 óta már mintegy 114 milliárd forintot fordítottak a négy- és ötszámjegyű utak megújítására.
Mázsi Attila, a Magyar Közút vezérigazgatója arra is kitért, hogy a kezelésükben lévő közel 30 ezer kilométernyi magyarországi út kétharmada leromlott állapotú, vagyis ezeket legalább 15 éve nem újították fel. Az elmúlt tél időjárása tovább rontott az útviszonyokon, pedig közel kétszer annyi forrást költöttek a téli útkezelési feladatokra, mint korábban, most azonban a kátyúzási munkák emésztik fel a forrásokat.
Manninger Jenő országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), a Zala Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy bár Zalában az országos átlagnál jobb az utak állapota, de az időjárási körülmények miatt több jelentős hiba is keletkezett, vagyis több forrást igényelnének a felújítások. Utalt rá, hogy országosan kétszer ennyi út újulhatna meg, ha terhes örökségként nem kellene az M5-ös és M6-os autópálya beruházásainak rendelkezésre állási díjával számolni.
A most korszerűsödő zalai mellékutak kapcsán elmondta: részben a múlt öröksége az, hogy Keszthely környékén, még az M7-es autópálya építése kapcsán a kőbányákból alapanyagot szállító járművek tették tönkre az utakat. Felújításuk a környékbeliek Keszthelyre eljutását is könnyíti, de egyben a járásközpontok, illetve a felújított 76-os főút megközelítését szolgálja.
Mórocz József, a közútkezelő Zala megyei igazgatója a beruházások részleteiről kifejtette: a most felújítandó szakaszokon több helyen az útpálya régi szerkezetét is kicserélik, kétrétegű aszfalt megerősítést végeznek, rendezik a csapadékvíz-elvezetést, az útpadkákat, és felújítják az autóbuszöblöket. Keszthely és Letenye mellett várhatóan szeptemberre készülnek el a munkálatokkal, Zalaapáti térségében pedig ennél később, de még az idén szeretnék elkezdeni a felújítást.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
