Hírek
2011. Október 07. 06:36, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Több mint 35 ezren látták a Munkácsy-kiállítást Keszthelyen
Öt hónap alatt több mint 35 ezer látogató tekintette meg a hétvégén zárult Munkácsy Keszthelyen... ahogy még sosem láttuk címet viselő kiállítást - tájékoztatta a Helikon Kastélymúzeum igazgatója kedden az MTI-t.
Pálinkás Róbert azt mondta: bár április végén szinte reklám nélkül nyílt meg a több mint 70 Munkácsy-festményt felvonultató, egyedi összeállítású tárlat, a nyári hónapokra jelentősen megnőtt az érdeklődők száma. A kastélymúzeum számára kiemelkedő jelentőségű kiállítást végül több mint 35 ezren látták.
Az igazgató hozzátette: a kezdeti hiányos marketingmunkát ellensúlyozva a képek egy részét biztosító Munkácsy Alapítvány jóvoltából óriásplakátok és budapesti reklámok készültek, ennek is köszönhető, hogy a júliusi hűvösebb napokon sorokban kígyóztak az ország minden részéből érkezett látogatók a bejáratnál. Az utolsó héten a Zala megyei lakosok féláron látogathatták a tárlatot, de a keszthelyi iskolások is kedvezménnyel tekinthették meg a kollekciót.
Minden valószínűség szerint ebben az összeállításban évekig nem lesz látható ilyen sok Munkácsy mű, amelyek egyik részét a Magyar Nemzeti Galéria, a többit Pákh Imre műgyűjtő alapítványa adta kölcsön - vélekedett Pálinkás Róbert. Elmondta azt is: a kastélymúzeum jövőre két nagy időszakos tárlatot tervez, de miután még tárgyalnak a múzeumokkal, a részletekről csak később számol be.
A Munkácsy Keszthelyen... ahogy még sosem láttuk címet viselő tárlat április 28-án nyílt meg a Helikon Kastélymúzeumban. A Magyar Nemzeti Galéria és Pákh Imre magángyűjteményének kincsei közül látható volt például a Milton, az Ásító inas, a Poros út, az Éjjeli csavargók, a Vihar a pusztán című festmény, Paál László portréja, valamint több tanulmány és zsánerkép is. Czoma László, az intézmény akkori igazgatója az MTI-nek azt mondta: a több mint 70 képet a kastélymúzeum Hintómúzeumának jelentős beruházást igénylő speciális átalakítása után állíthatták ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
