Hírek
2013. Szeptember 23. 09:16, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Szerelésben és célzásban versenyeznek az ország tűzoltói Zalában
Kismotorfecskendők szerelésében, a tömlők lefektetésben és összeszerelésében, valamint a vízsugarakkal történő precíz célzásban mérik össze tudásukat az ország legjobb tűzoltói a jövő hét végén Zalaszentivánon.
Az idén harmadszor útjára indított, a tűzoltók körében egyre népszerűbb országos kismotorfecskendő-szerelési bajnokság ötlete Zalában fogalmazódott meg, s idén az állami, az önkormányzati, az önkéntes, illetve a létesítményi tűzoltók a többfordulós bajnokság zárásaként a zalai településen versengenek majd egymással - tájékoztatta a zalai katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Farkas Diána felidézte, hogy Bangó Szilárd, a zalaegerszegi tűzoltóság egykori parancsnoka és Nemes István, a keszthelyi tűzoltóság nyugállományú, de a balatongyöröki önkénteseknél még aktív tagja álmodta meg és indította el 2010-ben a tűzoltók sajátos sportversenyét.
A kismotorfecskendő-szerelés során a versenyző csapatok a valós tűzesetek oltásakor is alkalmazott szerelést hajtják végre, amelynél kiemelten fontos az összeszokott csapatmunka. Egy jól felkészült versenyző apró hibája miatt a legjobb csapat is az utolsó helyen végezhet, mert sokszor csak tizedmásodperceken vagy századmásodperceken múlik egy-egy helyezés sorsa - mondta a szóvivő.
A "tűzoltósportok" körében ez az egyik legösszetettebb, mert a fordulók között szükség van a kismotorfecskendők folyamatos karbantartására és tuningolására, másrészt a végrehajtás során a tömlőfektetés és -szerelés szélsebes végrehajtása után a vízsugarakkal precízen kell célozni.
A versenysorozat idén tíz futamból áll, Tolcsva, Hegykő, Akasztó, Sárosd, Püspökladány, Böhönye, Budapest, Balatongyörök, Pécs és Zalaszentiván volt a helyszíne az eddigi fordulóknak. A zárófutamot szeptember 28-án, szombaton tartják a zalaszentiváni sportpályán, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Zalaszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület szervezésében.
Az idei évtől a bajnokság társadalmi fővédnöki tisztségét Kövér László, az országgyűlés elnöke tölti be.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
