Hírek
2010. Május 25. 10:35, kedd |
Helyi
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin
Sok vendégtől esett el a térség a FlyBalaton körüli bizonytalanság miatt.
Hiába nyílt meg újra a sármelléki FlyBalaton reptér, a régió turizmusa felől még messze nem vonultak el a fellegek. A helyzet stabilizálódása sürgősen konkrét lépések megtételét igényli, ennek előmozdítása érdekében Joseph Mutsch
Az esemény gerincét a balatoni gyógyturizmus fő ütőerének számító Sármellék-Frankfurt járat adta, bizonyítva mennyire gyors, kényelmes, kézenfekvő módja ez a külföldről érkező látogatók be- illetve kiutaztatására. A repülőtér helyzete azonban korántsem tökéletesen rendezett, a gazdasági válság következtében jelentősen visszaesett külföldre irányuló német turizmus eleve rossz körülményeket teremtett, ám a kései nyitás, illetve az azt megelőző bizonytalanság miatt is számos vendégtől esett el a térség. A lemondott foglalások, az elmaradt turisták a járatok kihasználtságában is megmutatkozik, ez csaknem harminc százalékkal esett vissza a korábbi időszakokhoz képest, vagyis félő, hogy a légitársaságok idővel megszüntetik a veszteségesnek bizonyuló járatokat.
Az eleve nehéz helyzetet még súlyosabbá tévő problémákat, vagyis a reptér körüli bizonytalanságot illetve bizalmatlanságot viszonylag könnyedén orvosolná, ha az állam valóban stratégiai ágazatként tekintene a légi beutaztatást, és a jelenleginél átgondoltabb, jelentősebb szerepvállalással járulna hozzá a reptér, és az általa kiszolgált régió stabilizálódásához.
Az eleve nehéz helyzetet még súlyosabbá tévő problémákat, vagyis a reptér körüli bizonytalanságot illetve bizalmatlanságot viszonylag könnyedén orvosolná, ha az állam valóban stratégiai ágazatként tekintene a légi beutaztatást, és a jelenleginél átgondoltabb, jelentősebb szerepvállalással járulna hozzá a reptér, és az általa kiszolgált régió stabilizálódásához.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
