Hírek
2025. Augusztus 26. 07:45, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Navracsics Tibor szerint a fejlesztéspolitika és az önkormányzatok együttműködése nem pártalapú
A fejlesztéspolitika és az önkormányzatok közötti együttműködés nem képzelhető el pártalapon
- hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Versenyképes Járások Program monitoring bizottságának hétfői alakuló ülésén Budapesten.
Navracsics Tibor úgy fogalmazott: a fejlesztések terén az ágazatirányítás mindenkinek partnerséget nyújt, aki hajlandó velük együttműködni. "Ez nem a pártpolitika területe" - jelentette ki, hozzátéve: a szabályokon alapuló együttműködés keretében mindenki érdekét figyelembe veszik.
A miniszter felidézte, hogy a Versenyképes Járások Program első koncepciója egy évvel ezelőtt született meg. Hozzátette: akkor sokan furcsállták, hogy kiérleletlen koncepcióval jelentkezik a minisztérium. A cél azonban éppen az volt, hogy "azon melegében, rögtön az első változattal" nyilvánosság elé álljanak, s így hosszas konzultáció keretében olyanná formálódhasson a program, amivel a végén a lehető legtöbben tudnak azonosulni - magyarázta.
Navracsics Tibor közölte: az intenzív párbeszéd során a program sokat alakult, de a célja nem változott.
"A területfejlesztésben az önkormányzatok, a területi államigazgatás szereplőinek együttműködésében megjelent egy olyan fejlesztési politikai megközelítés, ami az eddigi, kizárólagosan közigazgatási egység (falu, város) alapú programok mellett a térségi fejlesztési programoknak is utat nyit"
- fejtette ki.
A miniszter szavai szerint fontosnak tartották azt is, hogy létrejöjjön egy monitoring testület, amely figyelemmel kíséri a munkát, és össze tudja gyűjteni a tapasztalatokat. Megjegyezte: a Versenyképes Járások Program több éves lesz, és a jövő évi fejlesztéseknél már figyelembe tudják venni a testület idei tapasztalatait.
Czunyiné Bertalan Judit területfejlesztésért felelős államtitkár kiemelte: az önkormányzatok véleménye és kérdései nélkül nem lehet jó támogatási felhívást megfogalmazni.
Az államtitkár hangsúlyozta:
a monitoring testület megalakításának célja a tapasztalatok összegzése, ezek nyomán a munkafolyamatok összehangolása.
Hozzátette: "képesek, hajlandók és alkalmasak" arra, hogy szükség esetén átnézzék a programmal kapcsolatos szabályokat annak érdekében, hogy az minél produktívabb lehessen.
Czunyiné Bertalan Judit a program kulcsszereplői között említette a kormányhivatalokat, a vármegyei önkormányzatokat, valamint a Magyar Államkincstárt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:20, kedd | Belföld
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz
2026. Február 03. 07:19, kedd | Belföld
Kiemelkedő a nemzetközi érdeklődés a reptéri közvetlen vasúti kapcsolatának megvalósítására kiírt koncessziós eljárás iránt
2026. Február 03. 07:18, kedd | Belföld
Magyar Államkincstár: jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást
2026. Február 03. 07:16, kedd | Belföld
Orbán Viktor: az Európai Néppárt katonai szövetséget akar csinálni az unióból
A Tisza tartótisztjei a hétvégén Zágrábban jöttek össze. Itt két célt fogadtak el, ezt el is mondták: a vétójogot Európában meg kell szüntetni, az unióból pedig egy katonai szövetséget kell csinálni -
