Hírek
2025. Március 06. 07:20, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Macron: az ukrajnai béke szavatolása talán európai erők bevetését is magában foglalja majd

Az ukrajnai béke szavatolása a francia elnök szerint \"talán európai erők bevetését is magában foglalja majd\".
Emmanuel Macron szerda este a francia országos televíziós csatornákon a nemzethez intézett beszédében elmondta, Franciaország a jövő héten Párizsban összehívja azon országok vezérkari főnökeit, amelyek készek garantálni a jövőbeni békét Ukrajnában.
A francia elnök közölte, az ukrajnai béke szavatolása "talán európai erők bevetését is magában foglalja majd".
"Nem harcolni mennének, nem mennének a frontvonalba harcolni, hanem éppen ellenkezőleg, azután mennének oda, miután a béke aláírásra került, hogy garantálják annak teljes körű betartását"
- mondta.
"Már a jövő héten összehívjuk Párizsban azoknak az országoknak a vezérkari főnökeit, amelyek vállalni kívánják az ezzel kapcsolatos felelősségüket" - jelentette ki a francia elnök, aki szerint "az orosz fenyegetés itt van, és határok nélkül érinti Európa országait".
"Ebben a veszélyekkel teli világban őrültség lenne szemlélődőnek maradni" - fogalmazott az államfő.
Emmanuel Macron szerint Oroszország "az ukrán konfliktust már globális konfliktussá változtatta", azzal, hogy "megsértette határainkat azért, hogy ellenfeleit meggyilkolja", "manipulálta a romániai és moldovai választásokat", "kibertámadásokat szervezett kórházaink ellen" és "megpróbálta manipulálni a közvéleményünket a közösségi oldalakon terjesztett hazugságokkal".
Véleménye szerint "ez az agresszió úgy tűnik, nem ismer határokat".
Emmanuel Macron jelezte, hogy Franciaország "továbbra is elkötelezett a NATO és az Amerikai Egyesült Államokkal való partnerség mellett".
"De többet kell tennünk, meg kell erősítenünk a függetlenségünket a védelem és a biztonság terén. Európa jövőjéről nem dönthetnek Washingtonban vagy Moszkvában" - hangsúlyozta.
A francia elnök kijelentette, hogy "stratégiai vitát kíván nyitni" a francia nukleáris védőernyő kiterjesztéséről egész Európára, de annak bevetéséről a döntés továbbra is a francia elnök hatáskörében maradna.
"A leendő német kancellár (Friedrich Merz) történelmi felhívására válaszolva úgy döntöttem, hogy stratégiai vitát kezdeményezek arról, hogy elrettentő fegyverünkkel megvédjük szövetségeseinket az európai kontinensen"
- mondta Macron.
Ugyanakkor "bármi történjék is, a döntés mindig is a köztársasági elnök, a fegyveres erők vezetőjének kezében volt és marad" - tette hozzá.
A francia nukleáris elrettentő erő európai kiterjesztésének lehetőségével Emmanuel Macron Friedrich Merz kérésére utalt, aki szerint az Egyesült Államok visszavonulásával Európának fel kell készülnie "a legrosszabb forgatókönyvre", egy biztonsági garancia nélküli NATO-ra.
Az amerikai-európai kapcsolatok aktuális kérdéseit illetően a francia elnök úgy vélte, hogy fel kell készíteni Európát "arra a lehetőségre, hogy az Egyesült Államok esetleg úgy dönt, hogy vámokat vet ki az európai árukra", ahogyan azt Kanadával és Mexikóval szemben is megteszi.
"Ez a döntés, amely érthetetlen mind az amerikai gazdaság, mind a miénk számára, következményekkel jár majd egyes iparágainkra" - vélte a francia elnök. "Miközben európai kollégáinkkal együtt készülünk a visszavágásra, továbbra is mindent megteszünk, hogy világossá tegyük, hogy ez a döntés mindannyiunknak árt" - mondta a francia elnök.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 20. 07:59, csütörtök | Külföld
Izrael harckocsikkal bevonult a Gázai övezet középső részébe
Izrael harckocsikkal elfoglalta a Gázai övezet középső részét keresztben átszelő, úgynevezett Necarim-folyosót – jelentette szerdán az izraeli katonai rádió.
2025. Március 20. 07:56, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Fehér Ház: egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Egyetértett az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, a technikai részleteket a következő napokban Szaúd-Arábiában egyeztetik a tárgyalódelegációk
2025. Március 19. 07:42, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünetről is egyeztetett Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünet lehet az első lépés az ukrajnai háború lezárása felé vezető folyamatban
2025. Március 18. 07:49, kedd | Külföld
Izraeli-palesztin - Izrael nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, legkevesebb kétszázharminc gázai életét vesztette
Az izraeli hadsereg (IDF) nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, a Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint életét vesztette legkevesebb kétszázharminc gázai hétfőről keddre virradó éjjel.