Hírek
2016. Április 06. 14:57, szerda |
Helyi
Forrás: police.hu
Lezárt ügy: áramot vezetett a kerítésbe
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelést javasolt a 73 éves magyarszerdahelyi férfi ellen.
A gyanú szerint még 2015. október 11-én 8 óra 16 perckor egy 37 éves magyarszerdahelyi férfi tett bejelentést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányító Központjába, hogy a szomszédja a kerítésének vele közös szakaszába feltételezhetően áramot vezetett, mivel az izzik és szikrázik az esős időben.
A főkapitányság nyomozói villamossági szakértő segítségével megállapították, hogy a szomszéd ház lakója, egy 73 éves férfi a melléképületéből egy hosszabbítón keresztül a hálózatról 220 volt feszültségű áramot vezetett a drótkerítésbe. A szomszédokkal haragos viszonyban lévő férfi gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az idős ember azt mondta a rendőröknek, hogy csak a sértett kutyáját akarta távol tartani, de tisztában volt azzal, hogy a kerítés megérintése halálos veszélyt jelent a szomszédos házakban élő négy felnőttre és egy 10 éves gyerekre.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a 73 éves magyarszerdahelyi férfi ellen emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségnek küldte meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld
A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód
Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel
December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
