Hírek
2012. November 21. 21:16, szerda |
Helyi
Forrás: vehir.hu
Létünkkel nevelünk
Kérdésekre válaszolt Vekerdy Tamás gyermekpszichológus a Pannon Egyetemen aulájában tartott előadásán.
Többek közt ezekre:
Milyen a jó nevelés? Hogyan kommunikáljunk a gyerekünkkel? Miért van szükség a bébiszitterre?
Vekerdy Tamás rendhagyó módon kezdte előadását. Megkérte a közönséget, hogy aki fáradt vagy szeretné a lábait kinyújtóztatni, nyugodtan mozogjon, és járkáljon kicsit, mert nem szeretné, hogy az ott ülők közül bárki rosszul érezze magát. Ez a hozzáállás aztán végig átjárta az előadás szellemiségét. Nem is éreztük rosszul magunkat.
A pszichológus elmondta, a nevelés gyakorlatilag együttélés, hisz a gyermek azt látja, aki vagyok, nem pedig azt, akinek mondom magam. A létünkkel nevelünk, emelte ki az előadó.
Fontos kérdés, hogy a gyermek személyiségének fejlődését hogy kezeljük. Az individuum iskolája szerint nem nekünk kell megmondani, hogy milyen legyen a gyerek, hanem az ő egyéniségét kell segítenünk kibontakoztatni. Ezt az elfogadást pedig a gyermekek megérzik.
Azonban ezt a hozzáállást nem szabad úgy értelmezni, hogy mindent megengedünk. Kevés, de nagyon határozott tilalmakra van szükség, hisz a gyermek súlyosan szorongani kezd, ha nincsenek határok. A túl sok szabály pedig betarthatatlan, és ez ugyanúgy gondot okozhat, mint a másik szélsőség.
Vekerdy Tamás hangsúlyozta, ha a családnak van pénze, akkor kell bébiszittert felfogadni. De ne csak olyat, aki a gyerekre vigyáz, hanem olyat, aki segít a házimunkában is. Erre azért van szükség, mert a szülőnek néha meg kell szabadulnia a csemetéitől, hogy feltöltődhessen. A pszichológus kiemelte, ha derűsek vagyunk és kipihentek, azzal sokkal jobbat teszünk a gyermekeinknek, mintha fáradtan és frusztráltan próbálnánk meg velük foglalkozni.
Szó esett a kommunikációról is. A gyermekkel testi érintésekkel, dalocskákkal és mondókákkal kell kapcsolatot tartanunk. A személyes érzelmek átadása így valósulhat meg igazán a szülő és gyerek között. Az érzelmi intelligenciának ezzel olyan talajt nyújtunk, amelybe gyökeret ereszthet. Akik ezt a biztonságot nem kapják meg, azok később kamaszkorban nagy eséllyel elsodródnak. Keresik az érzelmeket, akár a gyakran váltogatott szexuális partnerekben, akár a drogokban. Aki viszont biztos háttérrel érkezik, nem sodródik, mivel érzelmileg intelligens lesz.
A pszichológus beszélt az iskolákról. Elmondta, a magyar oktatás ítélkezési dühben szenved, és ahelyett, hogy azt figyelné, mit tud a diák, inkább a hiányosságaira koncentrál. Elhangzott, az iskola dolga az lenne, hogy megtanítsa a diákot arra, hogy tud dolgokat. Fontos tényezőként említette Vekerdy Tamás a készségek gyakorlását. Elmondta, a skandináv országokban a diákok akár még hatodikban is foglalkoznak az írás és olvasás fejlesztésével. Ez lehet az oka annak, hogy a svéd érettségit tett diákok jobban teljesítenek olvasott szövegértésben, mint a magyar diplomások.
Vekerdy Tamás kitért az iskolás gyerekek szüleinek felelősségére. Elmondta, a családnak biztos hátteret kell jelentenie a gyermek szemében, akik megvédik a külvilággal szemben, ha az oktatási intézményben valami sérelem éri. Emellett fontos, hogy a szülő elismerje, az iskola a gyerek dolga. Ha túlságosan sokat foglalkozunk a jó teljesítménnyel, akkor pokolian rossz 8-12 év következik.
A pszichológus a televíziózásról negatívan nyilatkozott. Elmondta, a tv leköti az örökmozgó lényt, aki ennek hatására agresszív lesz. Ráadásul egy gyermeknek napi 4-5 óra rohangálásra és kiabálásra van szüksége ahhoz, hogy egészséges legyen, hiszen az agya majdnem akkora, mint egy felnőtté, de a tüdeje sokkal kisebb. A mozgás hiánya ráadásul elsorvaszthatja az idegpályákat, ami beszéd és egyéb zavarokhoz vezethet.
Az előadó idézte a Waldorf iskolák működésének egyik alapelvét. A gyermeknek ki kell bontakoznia, és a mi dolgunk az, hogy ez elől elhárítsuk az akadályokat - jelentette ki Vekerdy Tamás.
IJ
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
