Hírek
2013. Július 11. 09:35, csütörtök |
Helyi
Forrás: SONLINE-Fónai Imre
Két év múlva százzal robognak a vonatok a Balatonhoz
Jövő év elején kezdődhet és 2015 nyarára befejeződhet a vasút korszerűsítés a Balaton déli partján
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) közlése szerint első ütemben a Lepsény és Szántód-Kőröshegy állomás közötti szakaszt építik át. A vasúti pálya teljes egészében megújul, így 2015 nyarától a jelenlegi 80, illetve jelentős hosszban 60 kilométeres sebesség helyett százzal közlekedhetnek a vonatok.
Siófok-Szabadifürdő és Zamárdi-felső között új második vágány épül, zaj és rezgés szempontjából a kritikus helyeken Balatonvilágoson, Siófokon és Zamárdiban (összesen mintegy négy kilométer hosszan) zajárnyékoló fal, 17 kilométeren pedig rugalmas sínágyazat készül. Siófokon a Vitorlás utca elején új közúti aluljárót építenek, mellyel a nyári forgalmi dugók mérsékelhetők. Zamárdi városközpontjában a szántódi révhez vezető út átjáróját új helyre telepítik, ezzel együtt új peront létesítenek. Balatonaliga, Szabadisóstó, Zamárdi felső állomásokon és Balatonvilágos, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó és felső megállóhelyeken a peronok magasperonná épülnek át.
Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a nyertes vállalkozóval a szerződés az év végén megköthető, s a 32 kilométeres szakasz felújítása 2015 nyarára befejeződhet. A következő, Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti 53 kilométer átépítésére a közbeszerzési kiírás 2013. negyedik negyedévében várható, eredményes közbeszerzés, illetve forrás rendelkezésre állása esetén az első szakasszal akár egy időben is megépülhet, azaz 2015 nyaráig a teljes Balaton-parti szakasz megújulhat. Budapest és Siófok (Zamárdi) között az utazási idő a jelenlegi 105-114 percről 80-89 percre csökkenhet, Keszthelyig átlagosan mintegy húsz perc időmegtakarítás érhető el.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
