Hírek
2013. Február 15. 08:47, péntek |
Helyi
Forrás: keszthely.hu
Kész a keszthelyi költségvetés
A testület soron kívüli ülésén a képviselők kilenc igen, egy nem és egy tartózkodás mellett elfogadták a város idei évi költségvetését.
Az idei költségvetés megalkotása különbözött az eddig megszokottól, január elsejétől ugyanis jelentősen átalakult az önkormányzatok által ellátandó feladatok köre. Ezzel párhuzamosan a finanszírozás is módosult: csökkent egyes adónemek önkormányzati részesedése, ezzel szemben a köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok bére már nem szerepel a helyi büdzsében, így az önkormányzat által foglalkoztatottak létszámkerete 936 főről 375 főre csökkent. Ezáltal a költségvetés bevételeinek és kiadásainak főösszege is jelentősen csökkent: 3.711.788.000 forinttal gazdálkodik a város 2013-ban.
Pálinkás Róbert alpolgármester kitért arra a szemléletbeli változásra is, mely a költségvetés összeállítását jellemezte. Mint mondta, ezúttal nem az igények és elképzelések felől közelítették meg a tervezést, hanem – a beszedő és elosztó költségvetés szemléletével - a rendelkezésre álló forrásokat osztották fel az egyes feladatok és intézmények között. Az alpolgármester kiemelte továbbá, hogy a kétfordulós tárgyalás során az intézményeket is bevonták az egyeztetésbe, és így összességében egy tartható és megalapozott költségvetést sikerült összeállítaniuk.
Az önkormányzat működési költségvetése többlettel számol, ez megfelel annak a törvényi előírásnak, miszerint működési hiány nem tervezhető. A fejlesztéseket és európai uniós beruházásokat is tartalmazó felhalmozási költségvetésben 162 millió forint hiány mutatkozik, melyet fejlesztési hitel felvételével tervez pótolni a város. Az ennek keretében megvalósuló beruházások összértéke azonban mintegy másfél milliárd forint.
A 2013. évi hitelek és kamatok törlesztésénél 50 százalékos állami adósságkonszolidációval számol a rendelet, mely összességében 122 millió forint idei kiadás átvállalását jelentené. Az erről szóló tárgyalások még folyamatban vannak, a végleges megállapodás június 28-áig várható.
Határozott a képviselőtestület a Vállus községgel közös polgármesteri hivatal kialakításáról is. Döntésük értelmében 2013. február 28-ai hatállyal megszűnik a Keszthelyi Polgármesteri Hivatal, jogutódjaként március 1-jétől létrejön a Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal, melynek alapító okiratát és szervezeti és működési szabályzatát is jóváhagyták a képviselők. Válluson heti egyszer, kedd délelőttönként lesz ügyfélfogadás, és havonta a jegyző is tart ügyfélfogadást. A keszthelyi hivatalra hárul továbbá a település igazgatási ügyeinek ellátása, a képviselő-testületi ülések előkészítése, valamint a költségvetés végrehajtásából fakadó és a helyi adókkal összefüggő feladatok.
A soron kívüli ülésen döntött a testület arról is, hogy egyes állami tulajdonban lévő ingatlanok (mint például a Balatoni Múzeum épülete, a honvédségi ingatlanok, illetve egyes utak és buszmegállók) térítésmentesen önkormányzati tulajdonba kerülését kérelmezi. Több ingatlan esetében már évek óta folynak a tárgyalások, melyek mielőbbi lezárása érdekében is szükséges a most meghozott testületi döntés.
Ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
