Hírek
2012. Április 19. 20:11, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Jubilál Keszthelyen az újkori Helikoni Ünnepségek rendezvénysorozata
Jubileumi, huszadik évfordulójához érkezett Keszthelyen az újkori Helikoni Ünnepségek rendezvénysorozata, a dunántúli középiskolások legnagyobb kulturális és művészeti eseménye
- közölte a szervező Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Csengei Ágota elmondta: az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítványának rendezésében április 26-tól három napon át zajlik a Balaton-parti városban a kulturális seregszemle, amelyen 18 művészeti kategóriában csaknem 3500 dunántúli diák mutatja be produkcióját. A zsűriben mások mellett Bencze Ilona színésznő, Balázs Árpád zeneszerző, Miller Lajos operaénekes, Daróczi Bárdos Tamás zeneszerző, Ungár Anikó bűvész és Homonyik Sándor énekes foglal helyet.
Ebben az évben 53 dunántúli település 134 középiskolájából érkeznek résztvevők, akiket csaknem 300 felnőtt kísér, az eligazodásukat pedig helyben 620 szervező - többségében diák önkéntes - segíti. Keszthely testvérvárosai révén további négy ország is képviselteti magát, így holland, lengyel, szlovén és erdélyi középiskolások ugyancsak fellépnek a három nap során.
Csengei Ágota hozzátette: a legnagyobb feladatot a szervezők számára a szállás és az étkeztetés jelenti, ugyanis több mint 3000 embert kell elhelyezni, s ezt összesen hat településen tudják csak megoldani. A Helikon idején nincs tanítás a keszthelyi iskolákban, így lehet az étkeztetést is biztosítani. A rendezvénysorozatot 54 millió forintos költségvetésből valósítják meg, ebből a legnagyobb összeget, 20 millió forintot a város önkormányzata biztosít - tette még hozzá.
A lassan 200 éves múltra visszatekintő Helikoni Ünnepségeket gróf Festetics György indította 1817-ben. A helybéli gimnázium, a Georgikon - Európa első agrár-felsőoktatási intézménye -, a zeneiskola tanulói, valamint a kor jeles, dunántúli írói, költői, mások mellett Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Dukai Takács Judit, Pálóczi Horváth Ádám voltak jelen a nyitányon.
Az ünnepségek Festetics halálával, 1819-ben megszakadtak, csak a 20. század első felében tettek először kísérletet az újraindítására, de az 1921-es és az 1932-es nagyszabású eseményeknek hosszú ideig nem volt folytatása. A Helikon 1958-ban, az ünnepségek 140. évfordulóját követően, három keszthelyi lokálpatrióta kezdeményezésére kezdődött újra, majd az 1990-es évekig többször is átalakult, míg 1992-ben el nem kezdődött a jelenlegi sorozat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
