Hírek
2012. Február 29. 07:45, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Járások - Zalai kormánymegbízott: nem indokolt, hogy Zalakaros és térsége önálló járás legyen
A benyújtott kezdeményezések közül mindössze két olyan javaslat érkezett Zalában a települések járási besorolásával kapcsolatban, amelyek szakmailag nem támogathatóak:
nem indokolt, hogy Zalakaros és térsége önálló járás legyen; Nova pedig Lentihez és nem Zalaegerszeghez tartozna majd - mondta a megyei kormánymegbízott kedden az MTI-nek.
Rigó Csaba a január végi határidőig beérkezett javaslatok összegzéseként kifejtette: Zala megyében hat járás kialakítását fogalmazta meg az erről szóló munkaanyag, így Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Lenti, Keszthely, Letenye és Zalaszentgrót lesz központi település. A jelenleg is működő okmányirodák és az ügyfelek érdeke alapján azonban további négy városban, Hévízen, Zalakaroson, Zalalövőn és Pacsán indokolt kormányablak létrehozása - tette hozzá.
Közlése szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz és a megyei kormányhivatalhoz érkezett kérések közül csupán kettő volt, amely szakmailag nem indokolható, ezért azokat nem támogatják.
Zalakaros és 16 környező település kérte azt, hogy zalakarosi központtal önálló járást alkothasson, de a kialakult kötődések és a közelség azt indokolja, hogy a nagykanizsai járás részeként működjenek ezek a települések. Az állampolgárokat érő hátrányok miatt nem támogatja a kormányhivatal Nova önkormányzatának kérését sem, amely a 13 kilométerre lévő Lenti helyett a 32 kilométeres távolságra fekvő Zalaegerszeghez szeretne tartozni - fűzte hozzá.
A kormánymegbízott elmondta: sajátos helyzet alakult ki Szentpéterúr esetében - ahol vasárnap új polgármestert választottak -, mert a képviselő-testület januárban levélben kezdeményezte, hogy a keszthelyi járás helyett a zalaegerszegihez csatlakozhasson. A meglévő térségi kapcsolatok és a kisebb távolság miatt a kormányhivatal támogatta ezt az elképzelést, a múlt héten azonban Szentpéterúr alpolgármestere egyeztetést kezdeményezett, mert a tervezett közös hivatalok kialakítása miatt mégis Keszthelyhez tartoznának.
A zalai településektől érkezett kérelmek többségét a megyei kormányhivatal támogathatónak tartja. Így Ligetfalva kérését is, hogy a zalaegerszegi helyett a keszthelyi járáshoz sorolják át, Petrivente pedig Nagykanizsa helyett Letenyéhez kíván tartozni.
Gutorfölde, Csertalakos és Szentpéterfölde képviselő-testületei kezdeményezték, hogy Lenti helyett Zalaegerszeghez tartozzanak, miután a most is közös körjegyzőséget alkotó települések lakóinak túlnyomó többsége a megyeszékhelyre jár tanulni vagy dolgozni. Támogatható Zalaszabar kérése is, hogy a kialakult kapcsolatrendszer miatt ne a keszthelyi, hanem a kissé távolabbi nagykanizsai járáshoz csatlakozzon.
Pacsa és Zalaigrice közösen indítványozta, hogy a keszthelyi járás helyett a zalaegerszegihez tartozzanak, s a polgármesterek kérése ebben az esetben is méltányolható, mert a munkába járók és a diákok többsége a megyeszékhelyre utazik nap mint nap.
Rigó Csaba elmondta még: a társadalmi egyeztetések során a lakosság érdekei voltak a legfontosabbak, hogy lakóhelyükhöz a lehető legközelebb intézhessék államigazgatási ügyeiket. A fő szempont az volt, hogy 30 kilométeres körzeten belül elérhető legyen az adott járási székhely, márpedig ez a feltétel akkor is megvalósulna, ha Zalában mindössze négy járás kialakításáról szóltak volna a tervek - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
