Hírek
2012. Május 21. 22:08, hétfő |
Helyi
Forrás: keszthely.hu
Újabb valótlan állítások Keszthelyről
Török Zsolt MSZP-szóvivő valótlanságokat állít a keszthelyi főtérberuházást illetően;
azt egyelőre nem tudni, hogy téves információk alapján nyilatkozik, vagy szándékosan akarja lejáratni a várost és beruházását. Szintén Török Zsolt állította hamisan egy korábbi nyilatkozatában, hogy Keszthely ellen vizsgálódik az unió csalás elleni hivatala – ez a kijelentése is valótlannak bizonyult.
A keszthelyi belváros-rehabilitáció I. ütemének közbeszerzéséről szólva az MSZP szóvivője azt állítja: a KR 2010 Konzorcium „megnyerte a megbízást, majd a megbízást követően szinte azonnal bejelentette, hogy növeli az eredeti büdzsét”. Ez nyilvánvalóan nem így történt, ez nem is lehetséges eljárás.
Az említett közbeszerzési kiírásra egyetlen ajánlat érkezett, mely jóval magasabb összeget tartalmazott, mint a rendelkezésre álló keret – érthető módon ezt a bírálóbizottság nem fogadta el. A megfelelő ajánlat híján eredménytelennek nyilvánított közbeszerzést a jogszabályi előírások szerint meghívásos (hirdetés nélküli) tárgyalásos eljárás követ, melyen a felek kísérletet tesznek arra, hogy közelítsék egymáshoz az álláspontjukat. Az eljárásra azon ajánlattevők kaphatnak meghívást, melyek alkalmasak a feladat elvégzésére - így került sor a KR 2010 Konzorcium meghívására.
A többfordulós eljárásban, számos árcsökkentő tárgyalás során végül sikerült elérnie a városvezetésnek, hogy a konzorcium az eredeti ajánlatánál jelentősen alacsonyabb áron végezze el a munkát; ezt követően került sor – képviselőtestületi jóváhagyással – a kivitelezői szerződés megkötésére. Valóban még így is magasabb összegről szólt a szerződés, mint amely összeg a projekt költségvetésében eredetileg be volt tervezve, de a műszaki tartalom érdemi változtatása nélkül további árcsökkentésre már nem volt mód. Az építészeti tervek és a projekt költségvetése nagyrészt 2008-ban készült el, és az azt követően kezdődő gazdasági válság, az euro-árfolyam drasztikus megugrása, az alapanyagárak emelkedése, továbbá az értékes régészeti leletek miatt szükséges részleges áttervezés gyakorlatilag tarthatatlanná tette az eredeti költségtervet.
Keszthely Város Önkormányzata a közpénzek felhasználásában minden körülmények között jogszerűen, körültekintően és takarékosan jár el, ahogyan ebben az esetben is mindent megtett annak érdekében, hogy a lehetőségekhez képest a legkedvezőbb kivitelezési árat érje el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
