Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2013. Augusztus 13. 09:28, kedd | Helyi
Forrás: METROPOL

Idén is együtt az ország augusztus 20-án

Idén is együtt az ország augusztus 20-án

Idén nemcsak Budapesten, hanem a Balatonnál is tűzijátékkal és családi programokkal ünnepelheti együtt az ország augusztus 20-át, Államalapító Szent István ünnepét.

Budapesten számos hagyományos program - tisztavatás, kenyérszentelés és kenyéráldás, tűzijáték - mellett komolyzenei koncerteken, majd a tűzijáték után 22 órától ingyenes Ákos koncerten vehetnek részt az ünneplők.

A tűzijátékot Budapesten négy helyszínről és több Balaton-parti településről lövik fel egyidőben, de a kísérőzenéje követhető lesz élőben a Petőfi Rádión is. A Balatonon és környékén lakókat és nyaralókat több, az állami ünnepséghez csatlakozó fesztivál, könnyű- és komolyzenei koncert, sport- és kulturális program is várja.

Az állami ünnep programjai már augusztus 19-én megkezdődnek, elsőként Erkel: István király című előadása lesz látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Augusztus 20-án a program 9 órától veszi kezdetét Magyarország lobogójának katonai tiszteletadásával és tisztavatással a Hősök terén. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjei eskütételén beszédet mond Áder János köztársasági elnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter.

10 órától 14 óráig családi programok - tortaavató ünnepség, gólyalábasok, táncműsor - várják a kicsiket és nagyokat a Clark Ádám téren. Ezt követően 14.30-kor mesterek és határon túli fiatalok részvételével Bence Imre, a Budai Evangélikus Egyház esperese megáldja az ünnep jelképét, a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret. Ünnepi beszédet mond Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Nagy Gábor Tamás, I. kerület Budavár polgármestere. 15 órától népművészeti programok szórakoztatják a közönséget, fellép a Bagi Muharay Elemér Népi Együttes, játszik a Cimbaliband, majd 16.30-tól az Ének Iskolája osztálya ad műsort, őket pedig a Dankó Rádió művészei követik.

A Szent István téren a 17 órától kezdődő ünnepi szentmise alkalmával történik meg a kenyérszentelés, majd a Szent Jobbot a Magyar Honvédség alakulatai és a körmenet kíséri a Szent István Bazilikától. A Fölszállott a páva című műsor korábban megismert énekeseinek és az újonnan induló adás versenyzőinek előadását 18.30-tól a Clark Ádám téren nézhetik meg az érdeklődők. Ezt követően 19.30-tól a Fasori Református templomban (Városligeti fasor) Demény Balázs zongoraestje, a Szent Anna templomban (Batthyány tér) Fassang László orgonaestje kínál tartalmas szórakozást a komolyzene kedvelőinek.



Az ünnepi programok zárásaként 21 órától tűzijáték veszi kezdetét a fővárosban és ezzel egy időben több balatoni helyszínen. Idén Budapesten négy kilövési pontról - három uszályról és a Lánchídról - valamint több balatoni helyszínről indítják a rakétákat. A tűzijátékok szervezését és lebonyolítását is a Pyro-1 Kft. végzi, kísérőzenéjét Havasi Balázs zongoraművész-zeneszerző komponálta, és a Petőfi Rádió élőben közvetíti.

A programsorozatot kétórás ingyenes Ákos koncert zárja Budapesten az I. kerületi Dózsa György téren, ahol előtte kivetítőn a tűzijátékot is látni lehet majd.

Az egész nap folyamán lehetőség lesz egészségügyi szűrővizsgálatokon részt venni, valamint az állami ünnep programjaihoz kapcsolódik a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban és a Gasztrosétány a budai rakparton.

A Balatonnál több helyszínen csatlakoznak programok az augusztus 20-i ünnepséghez. A Nagyon Balaton fesztivál keretében rendezik meg a Strand - Nagyon Zene Fesztivált Zamárdiban, a Nagy Csobbanás családi strandfesztivált Zánkán, az ARTplacc kortárs képzőművészeti fesztivált Tihanyban és a VeszprémFolkot Veszprémben.

Emellett Siófokon fellép a Bergendy zenekar és a Four Bones Quartet, Balatonlellén a Szent István Napok, Balatonbogláron a 37. Boglári Szüreti Fesztivál, Keszthelyen pedig a Fitbalaton Sport Fesztivál és a Nyári Quartet koncertje nyújt kikapcsolódást. Kikapcsolódási lehetőséget kínál a balatonfüredi borhetek, Csillagh Katalin és Győri Noémi kamaraestje Aszófőn vagy éppen Boban Markovic koncertje is Révfülöpön.

A nemzeti rendezvény programjainak szervezője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, további információk és részletes program az augusztus20.kormany.hu oldalon található.

ij

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű