Hírek
2013. Április 05. 08:50, péntek |
Helyi
Forrás: heviz.hu/Varga Lívia
Hévíz Skandináviában
Skandináviában és a balti országokban népszerűsítették Hévíz kínálatát a város turisztikai szakemberei – sikerrel.
Az airBaltic lett légitársaság első menetrend szerinti gépe május 4-én érkezik a Hévíz-Balaton Airportra, és októberig hetente, szombatonként jönnek majd a repülők Rigából. S a decemberben bejelentett megállapodás szerint nemcsak idén, hanem három éven át lesz közvetlen légi kapcsolat Zala és a Baltikum között.
Az új piac fokozott marketingmunkát követel, ezért a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. most, eddigi feladatai mellett, erre a térségre (is) koncentrál. A napokban például a szakemberek egy skandináv és balti roadshow-n igyekeztek megismertetni és vonzóvá tenni a fürdővárost és a balatoni térséget.
A cél természetesen az, hogy már májustól megfelelő legyen a járat töltöttsége, s a vendégek szállást foglaljanak Hévízen és a térségben.
- A program Göteborgban kezdődött – számolt be lapunknak Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. - Itt előbb szakmai, majd közönségprogramon mutattuk be értékeinket, s kedvezőek voltak a visszajelzések. Ezt követően, a hévízi szolgáltatókkal közösen, a Magyar Turizmus Zrt-vel együttműködve, roadshowra indultunk, jártunk Stockholmban, Helsinkiben és Rigában is. Mindenhol az volt az elsődleges célunk, hogy megszólítsuk az airBalticcal együttműködő utazási irodákat, s felhívjuk a figyelmet a hévízi kínálatra.
A tapasztalat az volt, hogy van érdeklődés Hévíz és a Balaton, különösen a wellness és az aktív pihenés iránt, de kerékpáros csomagokról, kempingekről és magánházakról is kérdeztek a skandináv és balti utazási irodák képviselői.
Horváth Orsolya szerint már az első év is sikeres lehet, hiszen kedvezően alakulnak a jegyértékesítési mutatók, persze, még sok munka van hátra. Most konkrét csomagokat és programajánlatokat dolgoznak ki, hogy a partner irodák kellő információk birtokában kínálhassák a hévízi utat.Emellett a turisztikai kft. munkatársai közvetlenül is igyekeznek megszólítani a leendő vendégeket: már egy hónapja tart, és áprilisban is folytatódik a Norvégiára és Svédországra koncentráló, aktív internetes kampány.
Az Észak-Európából érkező turisták egyébként évente 600 ezer éjszakát töltenek el Magyarországon; Németország után a legtöbb vendég innen jön, tehát Hévíz és a térség számára komoly piac nyílt meg az airBaltic-együttműködéssel.
Papp Gábor polgármester a decemberi bejelentéskor azt mondta: szeretnék elérni, hogy a Hévíz-Balaton Airport Nyugat-Magyarország regionális repterévé váljon, és ezzel a Balaton turisztikai térség számára új piacokat nyissanak. A mostani roadshow tapasztalatai alapján mindkettőre jó esély kínálkozik.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
