Városlista
2024. december 4, szerda - Barbara, Borbála

Hírek

2010. Április 08. 17:21, csütörtök | Helyi

Harc a multikkal

Harc a multikkal

A belvárosiak felveszik a kesztyűt a multikkal szemben.

Kulturális programok szervezésével, egyezményes akciókkal és összefogással szeretnének változtatni a vásárlási szokásokon és visszahódítani a vevőket a keszthelyi sétálóutca üzlettulajdonosai. Eddig mintegy harmincan csatlakoztak.

Januárban ültek össze először a belvárosi üzletek tulajdonosai, hogy közös érdekük, a forgalomcsökkenés megállítása, illetve a sétálóutca és környéke élénkítése céljából megosszák egymással gondolataikat. A találkozókra a város vezetőit is meghívták, akik jól fogadták a szerveződést és elképzeléseit. Az évek óta érlelődő kezdeményezésnek már eredménye is van: a testület megszavazta az évi öt hétvégére érvényes parkolási kedvezményt, és első nagyobb szabadtéri rendezvényük is több száz látogatót vonzott. Fehérvári László, az összefogást elindító egyik üzlettulajdonos szerint ideje már, hogy visszafordítsák az évek óta érvényesülő kedvezőtlen folyamatot, ami komoly bevételcsökkenést okoz.

- Ez a város gyönyörű, azt szeretnénk, hogy végre történjen valami - mondta. - Egy baráti társaság azonos érdekekkel bíró tagjaiként ezért tenni is szeretnénk. A vásárlási szokások megváltoztak. Márciustól már a második bevásárlóközponttal kell felvennünk a versenyt. Hiszem, hogy a háromszög csúcsa mi lehetnénk, ahol nem üvegfallal körbezárt, személytelen vagy ingerszegény környezetben vásárolhat a vevő. Ezért először a saját házunk táján néztünk körbe, hogy elég mosolygósak, kedvesek vagyunk -e. Ha hiányosságok vannak, azokon javítani kell. Nagyon örülünk annak, hogy a várossal együttműködve sikerült elérnünk a pár hétvégére szóló ingyenes parkolást, amitől több vásárlót remélünk, ahogy a kulturális rendezvényeinken részt vevő látogatók tömegétől is. Sajnos más balatoni településekkel ellentétben mi nem a parton vagyunk. Keszthelynek két központja van, és bizony nehéz felcsalogatni ide az embereket. Ezért tervezzük a meghosszabbított nyitva tartást és még több programot. Április végén májusfaállítással és két koncerttel, valamint este 8-ig, 11-ig tartó nyitva tartással és akciókkal szeretnénk idevonzani a látogatókat. A szervezéssel járó költségeket mi vállaljuk, mert tisztában vagyunk azzal, hogy az önkormányzatok büdzséjét megszorították.

A városközpontban található egyik legrégebbi üzlet tulajdonosa, Nagy László is úgy látja, hogy minden bája ellenére több szempontból is csupán szegény kistestvére a történelmi városrész a multik parkosított komplexumának - de lehet velük versenyezni.


Ezek érdekelhetnek még

2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi

K&H: indul a „pénztanárok” versenye

a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok

2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi

NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi

PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit

A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre

2024. December 04. 06:00, szerda | Belföld

Hankó Balázs szerint a magyar EU-elnökség felnyitotta Európa szemét az oktatás, a kutatás és a családügyek területén

Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége felnyitotta Európa szemét az oktatás, a kutatás és a családügyek területén, hiszen csak erős nemzetek tehetik erőssé Európát, Magyarország ebben elkötelezett -