Hírek
2013. Október 08. 08:54, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Halálos balesetet okozó cserbenhagyót keresnek a rendőrök
Segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folytat eljárást a Körmendi Rendőrkapitányság.
Egy személygépkocsi vezetője ugyanis vasárnap este a Vas megyei városban a 86-os út és a Hegyaljai utca kereszteződésében halálra gázolt, majd cserbenhagyott egy kerékpárost - közölték hétfőn a rendőrség honlapján.
A baleset néhány perccel este hét óra után történt. A gázoló feltehetően egy Suzuki Grand Vitara típusú személygépkocsival haladt Körmend felől Nádasd irányába, amikor az előzni tilos tábla ellenére előzni kezdett egy személygépkocsit és eközben az út menetirány szerinti bal oldalán elütötte a vele szemben közlekedő kerékpározó férfit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe - írták a police.hu oldalon.
A jármű vezetője megállás nélkül továbbhajtott. A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség olyan szemtanúk jelentkezését várja, akiket a 76-os számú főút Körmend és Zalaegerszeg közötti szakaszán, illetve a 86-os számú főút Körmend és Zalalövő közötti szakaszán vasárnap este esetleg megelőzött egy Suzuki Grand Vitara, amelynek jobb eleje megrongálódott, jobb első fényszórója nem világított.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
