Hírek
2013. Augusztus 15. 08:27, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Gyógyulótábort szerveztek súlyos beteg gyerekeknek Zalában
Közel harminc, súlyos betegségéből már gyógyulófélben lévő gyerek nyaralhat egy hétig Zalaszabarban, a Holnapocska Gyógyuló Táborban, ahol orvosi felügyelet mellett "kitörhetnek" a kórházi hétköznapokból.
A Kis-Balatonhoz közeli, már tavaly is működő táborban térítésmentesen nyaralnak az ország minden részéről érkezett gyerekek, akik daganatos, vérképzőszervi betegségből vagy szívbetegségből gyógyulnak, vagy már gyógyultnak nyilvánították őket.
Garami Miklós, az egészségügyi hátteret is biztosító budapesti Semmelweis Egyetem II. sz. Tűzoltó Utcai Gyermekgyógyászati Klinikájának főorvosa szerdán, a táborban tartott sajtótájékoztatón elmondta: 7 és 14 év közötti gyerekek nyaralnak náluk.
"Biztonságos körülmények között élhetnek át olyan élményeket, mint egészséges társaik, és ez az élménytábor számukra a legjobb testi, lelki, szellemi rehabilitáció" - tette hozzá.
A másfél-két évet kórházban töltő krónikus beteg gyerekek megtapasztalhatják, hogy ők is képesek önállóan sportolni, de barátot, barátnőt, szerelmet is találhatnak, legyőzhetik korlátaikat - fejtette ki Garami Miklós.
A főorvos szerint azért fontosak ezek az élmények a gyógyulófélben lévő gyerekek számára, mert a hosszú kórházi kezelés után nagyon nehezen illeszkednek vissza korábbi közösségükbe.
"Csak gyógyszerrel nem lehet gyógyítani" - hangsúlyozta Garami Miklós.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
