Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2013. Szeptember 27. 11:24, péntek | Helyi
Forrás: MTI

Forgalomba helyezték a hévízi elkerülő út egy szakaszát

Forgalomba helyezték a hévízi elkerülő út egy szakaszát

Átadták a forgalomnak csütörtökön kora délután a hévízi elkerülő út Alsópáhok és a fürdőváros közötti 2,2 kilométeres szakaszát, az út teljes hosszában jövő őszre készül el.

Az Alsópáhok közelében tartott átadási ünnepségen Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, egyben megyei útügyi biztos elmondta: az összesen mintegy 11 kilométer hosszan épülő elkerülő első szakaszát, a felújított 75-ös főutat tavaly ősszel adták át a forgalomnak. A mostani, 2,2 kilométernyi rész ennek az Alsópáhok és Hévíz közötti folytatása.
A politikus kifejtette: alig néhány héttel ezelőtt készült el a 71-es főút Keszthelyt elkerülő szakasza, jövő őszre pedig a teljes hévízi elkerülő is befejeződik. Az utak tehermentesítik a két város belső útjait, amelyek így a környezetbarát közlekedés szempontjai szerint fejleszthetők, az elkerülőkön pedig gyorsabb és biztonságosabb a haladás.
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta: a Duna Aszfalt kivitelezésében készülő hévízi elkerülő útnak még mintegy kétharmadán folyik a munka. A 4,3 milliárd forintos - Új Széchenyi Tervből finanszírozott - beruházásból novemberben a Felsőpáhok és Zalaköszvényes között nyár óta lezárt részt adják át a forgalomnak, majd a munkálatokat teljesen 2014 őszére fejezik be.

ij

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű