Hírek
2016. Július 27. 07:36, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Felvételi: a felsőoktatásba jelentkezők 67 százalékát vették fel
Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet mint tavaly
- mondta Palkovics László oktatási államtitkár kedd este az MTI-nek. Tájékoztatása szerint a felvételt nyert hallgatók 76 százaléka államilag finanszírozott, 24 százaléka költségtérítéses képzésben kezdheti meg tanulmányait.
Palkovics László a legnépszerűbb szakok között a pedagógusképzést említette, ahol 13-14 százalékkal volt magasabb a jelentkezés. Ezen belül kiemelkedett az óvodapedagógus és a kisgyermeknevelő pedagógus. Jelentős növekedés tapasztalható a gazdálkodástudomány területén, valamint az informatikai képzéseknél - közölte.
Ezekre a képzésekre többen is nyertek felvételt - jelezte.
Az oktatási államtitkár kiemelte: úgy tűnik, hogy az elmúlt az időszakban azok a lépések, amelyek az informatikai szakmák népszerűsítését célozták, eredményesek voltak. Kiemelkedően sokan kerültek be informatikai szakokra.
Palkovics László hozzátette: 41 szaknál határozták meg idén is előzetesen a ponthatárokat, ezek közül több szaknál csökkentek az előző évihez képest a ponthatárok. Példaként a pénzügy-számvitel szakot említette, ahová így több hallgató kerülhetett be.
Szólt arról is, hogy a duális képzésekre majdnem 10 ezer hallgató jelentkezett, ami lényegesen több mint az előző évben. A felvettek száma mintegy 7 ezer, ami azt jelenti, ők a vállalatok által felajánlott mintegy 3 ezer helyre jó eséllyel pályázik majd. Ezen területen növekedés volt a műszaki, a gazdálkodástudományi és az agrárterületen egyaránt, ahogy több hallgató lesz a természettudományos területen is - jelezte.
Az oktatási államtitkár kitért arra is, hogy a közösségi képzőközpont négy helyen - Sümegen, Kisvárdán, Hatvanban, Siófokon - jött létre. Ezek közül három el is indulhat, Sümegen nem, mert kevesen jelentkeztek. Palkovics László közölte: Kisvárdán 50 hallgatót tudtak felvenni, Siófokon 36-an, Hatvanban 18-an kezdhetik meg tanulmányaikat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:20, kedd | Belföld
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz
2026. Február 03. 07:19, kedd | Belföld
Kiemelkedő a nemzetközi érdeklődés a reptéri közvetlen vasúti kapcsolatának megvalósítására kiírt koncessziós eljárás iránt
2026. Február 03. 07:18, kedd | Belföld
Magyar Államkincstár: jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást
2026. Február 03. 07:16, kedd | Belföld
Orbán Viktor: az Európai Néppárt katonai szövetséget akar csinálni az unióból
A Tisza tartótisztjei a hétvégén Zágrábban jöttek össze. Itt két célt fogadtak el, ezt el is mondták: a vétójogot Európában meg kell szüntetni, az unióból pedig egy katonai szövetséget kell csinálni -
