Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2013. Január 10. 22:21, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Félmilliárd forintot költhetnek Egregyre

Félmilliárd forintot költhetnek Egregyre

Manninger Jenő, a Zala Megye Közgyűlés elnöke a pályázat részleteit ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Hévízen elmondta:

a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program balatoni üdülőkörzetre vonatkozó pályázatán a napokban 2,6 milliárd forintot osztottak ki Zalában, ebből közel 449 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Hévíz a Korok és Borok elnevezésű sétaút kialakítására. A száz százalékos támogatással megvalósuló beruházás keretében az eddig kissé elhanyagolt egregyi városrész jut szerephez.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere kifejtette: az évezredes műemléki, történelmi látványosságokat kívánják bemutatni úgy, hogy összekapcsolják a gasztronómiával is. Felidézte, hogy tavaly készült el a római kori romkert területének felújítása, a mostani fejlesztések ehhez szervesen csatlakoznak majd.

A mintegy másfél kilométeres sétaúthoz kapcsolódóan Hévíz évezredeit bemutató múzeumi épületet és kiállítóteret építenek, mellette rendezvényteret alakítanak ki, de körvonalaiban bemutatják a még a földben rejtőző római romokat is. Minden korosztály számára kikapcsolódási lehetőséget kínál majd a fűszerkert létrehozása és a játszótér bővítése.
Parkolókkal, illemhelyek, buszváró és kerékpáros pihenőhely kialakításával fejlesztik a városrész infrastruktúráját. Felújítják és látványos elemekkel bővítik a római katona sírját és környezetét.

A polgármester hozzátette: a remények szerint tavasszal indulhatnak el a munkálatok, és szeptemberre be is fejeződnének.

Kepli József János alpolgármester hozzáfűzte: a fejlesztés révén megállíthatják a városrész kulturális örökségeinek folyamatos állagromlását, de egyúttal ki is egészítik Hévíz eddig egypólusú - a gyógytóra épülő - turisztikai kínálatát.

IJ

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű