Városlista
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2014. Február 23. 05:00, vasárnap | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Észak-Korea elutasította a kínzásokról szóló jelentést

Észak-Korea elutasította a kínzásokról szóló jelentést

Határozottan elutasította, hazugságnak és koholmánynak nevezte szombaton az észak-koreai külügyminisztérium az ország emberi jogi helyzetéről szóló ENSZ-jelentést, amely szerint a phenjani vezetés kínzásokat, éheztetéseket és kivégzéseket rendelt el a távol-keleti országban.

A tárca úgy fogalmazott közleményében, hogy az ENSZ-jelentés nem felel meg a valóságnak, és az Észak-Koreával ellenséges erők, illetve az országból elmenekült bűnözők hazugságaira és koholmányaira épül.

Az ázsiai ország emberi jogi helyzetét vizsgáló ENSZ-bizottság által hétfőn Genfben kiadott jelentés szerint Észak-Korea vezetése módszeres kínzást, éheztetést és kivégzéseket rendelt el az országban, és a politikai foglyok kivégzése az utóbbi öt évtizedben elérhette a népirtás szintjét. Michael Kirby, a testület elnöke elmondta: az elkövetett bűnök a második világháború alatt a nácik által elkövetett gaztettekre emlékeztetnek.

A bizottság felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy terjessze az ügyet a Nemzetközi Büntetőbíróság elé, hogy felelősségre vonja a bűnösöket. A bizottság levélben tájékoztatta minderről Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, akit arra figyelmeztetett, hogy 'valószínűleg ő maga is' felelősségre vonható.

A testület 2013 márciusában kezdte meg munkáját az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának égisze alatt, s a beszámoló észak-koreai menekültek - többek között politikai fogolytáborok korábbi őreinek - tanúvallomásán alapul.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 09:00, szombat | Külföld

A Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben

Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.

2024. Október 05. 08:55, szombat | Külföld

Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás

2024. Október 04. 07:47, péntek | Külföld

Bejelentette Vuhledar elfoglalását az orosz védelmi minisztérium

Ellenőrzése alá vonta Vuhledar várost a donyecki régióban az orosz hadsereg - jelentette be csütörtök délután az orosz védelmi minisztérium.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Külföld

Az Egyesült Államok árvíz sújtotta délkeleti államaiban tovább növekedett az áldozatok száma, és tömegeknél nincs áram

Az Egyesült Államok délkeleti államaiban kedden folytatódott a Helene hurrikán és az árvizek utáni kármentesítés, miközben a halálos áldozatok száma tovább növekedett.