Hírek
2013. Január 23. 22:17, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Építőipari és a vendéglátós szakmunkásokra lenne szükség Zalában
Zala az országos átlaghoz képest jobb eredményeket mutat a szakképzett munkaerő szempontjából, de
az építőiparban és a vendéglátásban számos területen nincs elég szakember - mondta a megyei közgyűlés elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.
Manninger Jenő (Fidesz-KDNP) a megyei fejlesztési koncepció készítéséhez illeszkedő délelőtti tematikus konferencián elhangzottakat úgy foglalta össze: előnyös változás, hogy már nem régiós, hanem megyei szinten határozzák meg a szakképzési irányokat, és örvendetes a gyakorlatorinetált képzés szemlélete. Szükség van azonban további változásokra, így arra, hogy az általános iskolákból ne a leggyengébben teljesítők kerüljenek be a szakképzésbe.
Hozzátette, hogy a pályaválasztás még nem elég tudatos, a gyerekek a leginkább a saját és a szülők elképzelései alapján döntenek a továbbtanuláskor. Több segítséget kell ezért adniuk a kamaráknak, az iskoláknak és a munkaügyi központoknak, hogy szélesebb körű ismereteket kapjanak a gyerekek és azok szülei.
A közgyűlési elnök hangsúlyozta: a megye készülő fejlesztési koncepciója arra is kitér, hogy szükség van a szakképzés, a munkaerő kínálatának és a keresletének megyén belüli jobb összehangolására, mert Zala csak a települések összefogásával tud versenyképes lenni a nagyobb városokkal szemben. Emlékeztetett arra, hogy a nemrég kijelölt nyugat-dunántúli járműipari klaszter javíthatja a szakképzés lehetőségeit, irányait.
Manninger Jenő az MTI kérdésére elmondta: a mostani tapasztalatok szerint Zala megyében az építőiparban és a vendéglátásban mutatkozik szakemberhiány. Szükség lenne ácsokra, asztalosokra és szakácsokra, hiányszakma a varrónőké is, de komoly probléma, hogy a képzés után miként lehet ott tartani a végzetteket.
Ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
