Hírek
2013. Május 08. 09:40, szerda |
Helyi
Forrás: balatonihal.hu
Élő hal szállítása tilos!
A nyomtatott sajtó korában azt írtuk volna, még meg sem száradt a tinta az elmúlt hetek halőri tapasztalatainak közreadásán és már befutott az újabb.
De a történet van annyira tanulságos, hogy azonnal beszámoljunk róla a nyilvánosság előtt.
Tegnap este két horgászt ellenőriztek munkatársaink a balatonszentgyörgyi csónakkikötőben, akik a horgászat befejeztével éppen indulni készültek volna autójukkal. Minden rendben lett volna – fogási napló kitöltve, a két szép ponty beírva – csak éppen a halak két 60 literes, vízzel feltöltött műanyag hordóban lubickoltak. Azaz a horgászok megszegték a Balatoni Horgászrend 25. pontját, miszerint „A szabályosan kifogott és elvinni kívánt, méretkorlátozással védett halat a horgász még a vízparton köteles gyorsan és kíméletesen megölni, az élő hal szállítása TILOS!”
A dologból csúnya vita kerekedett, s miután a halőrök tájékoztatták a horgászokat arról, hogy a horgászrend megsértése a területi engedélyük bevonásával jár, egyikük egy karóval elkezdte csépelni a fűbe kitett halakat, hármat agyon is vert gyorsan. Ezzel persze nem tehette meg nem történté az esetet…
S hiába hivatkoztak arra, hogy nem hallottak az élő hal szállításának tilalmáról: a horgászrend előírásait mindenkinek ismernie kell. S egyébként is alapelv: a törvény (szabály) nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:16, kedd | Belföld
Érkezik a postaládákba a nemzeti petíció
Budapest után most már vidéken is postázzák a nemzeti petíciót - jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videójában.
