Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2013. Augusztus 02. 08:40, péntek | Helyi
Forrás: MTI

Elkészült a 71-es főút Keszthelyt elkerülő első szakasza

Elkészült a 71-es főút Keszthelyt elkerülő első szakasza

Már a járműforgalom is igénybe veheti csütörtök kora délutántól a 71-es főút Keszthelyt északról elkerülő első, 3,5 kilométeres szakaszát, amely mintegy 1,4 milliárd forintból épült meg

- jelentette be a helyszínen a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója.

Loppert Dániel elmondta: az észak-balatoni főút az M7-es autópálya és Hévíz irányába vezeti a forgalmat, a most átadott új szakasz pedig csökkenti Keszthely útjainak terheltségét. A kétszer egysávos út délután üzembe helyezett szakasza 3,5 kilométer hosszú, a hiányzó 2,2 kilométeres pályát szeptemberben adják át a forgalomnak.
Az Euroaszfalt-A-Híd konzorcium 1,4 milliárd forint kivitelezői költséggel építette meg az elkerülő utat, a beruházás az Új Széchenyi Terv részeként, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Loppert Dániel az MTI kérdésére elmondta: 2009-ben kötötték meg a támogatási szerződést, de a kisajátítások és a régészeti munkák miatt 2011-re nem készülhetett el az út, a kivitelező a munkaterületet is csak 2012-ben vehette át.
Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) is felidézte, hogy 2003 óta húzódott az út megépítése, az előkészítést forráshiány is nehezítette.

ij

Címkék: gazdaság, közlekedés

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű