Hírek
2013. Január 18. 21:02, péntek |
Helyi
Forrás: Karosi Krónika
Egymilliárd forintnyi fejlesztés indul - A fürdő és a város turisztikai kínálata is bővül
Egymilliárd forintot költhet turisztikai fejlesztésekre városunk az idei évben.
Fotó: http://www.zalakaros.hu
A város önkormányzata, valamint a Gránit Gyógyfürdő Zrt. pályázati sikernek köszönhetően két komoly beruházást hajthat végre, illetve indíthat még ebben az évben.
A Nyugat-dunántúli Operatív program turisztikai attrakciófejlesztésekre irányuló pályázatából az önkormányzat 280 millió, a fürdő 220 millió forintos támogatást hívhat le, e támogatások az elérhető pályázati források maximumát is jelentik.
Minderről Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit a fürdőn tartott közös sajtótájékoztatón. A közgyűlés elnöke elmondta: a Balatoni Üdülőkörzet által érintett zalai területein 2,6 milliárd forintnyi uniós támogatásról hirdethettek eredményt a közelmúltban, ennek egyik legjelentősebb összegét vihette el Zalakaros az említett két fejlesztésével. Manninger Jenő kiemelte: rendkívül jól előkészített, komoly pályázatokat nyújtott be a város, melyekkel nemcsak Zalakaros, de Zala megyei turisztikai attrakcióinak kínálata is bővül, színesedik.
Novák Ferenc polgármester ehhez kapcsolódóan elmondta: a jó tervek mellett komoly támogatást is magáénak tudhatott a város Manninger Jenő térségi országgyűlési képviselő személyében és az ő munkájával, s a pályázati támogatás elnyerésében helyi szinten óriási segítséget nyújtott Deutschné Lang Erika alpolgármester asszony is, akinek a tervek kidolgozásában is komoly szerep jutott.
A polgármester kifejtette: ami az önkormányzati pályázatot illeti, a termáltó és ökopart projekt szervesen kapcsolódik a gyógyfürdőhöz és a közeli természetvédelmi területhez, s az elfolyó termálvíz hasznosítását és a vendégek kikapcsolódási lehetőségét egyaránt szolgálja. A megvalósítással Zalakaros számára új városközpontit is tudnak „kínálni”. A mintegy 1,3 hektár felületű mesterséges tavat újonnan kialakított sétányon, a Dísz tér felől lehet majd megközelíteni. A sétány oldalán rekreációs és kondicionáló park létesül, a park bejáratánál látogatóközpont épül. Az ide érkezők a látogatóközpontban útitervet vehetnek át, melyen különböző feladatok segítségével vezetik végig a látogatókat a tematikus útvonalon. A látogatók a természet hangjaival ismerkedhetnek a Hangok Pavilonjában, kőzeteket kereshetnek a labirintusban, a föld forgását, a nap mozgását és a fényeket tanulmányozhatják a fények meditációs terében, megismerhetik a védett, a területen őshonos növényeket a tanösvényeken elindulva. Afejlesztések részeként labirintus, kápolna, senior játszótér is készül.
Az önkormányzati beruházás nyár végén indulhat, s 2014 tavaszára tervezik annak befejezését.
A másik nyertes pályázatnak köszönhetően a Zalakarosi Fürdő tovább építheti Vízipók birodalmát – minderről már dr. Burján Richárd, a fürdő vezérigazgatója tájékoztatta a sajtó képviselőit.
Mint mondta: az elmúlt évben adta át a fürdő a Vízipók Csodapók vízi gyermekbirodalom strandi attrakcióit, március elején pedig indulhat,s nyár végére be is fejeződhet a Vízipók birodalom fedett részlegének építése.
A fürdő célja a nagy múltra visszatekintő gyógyászat szolgáltatásainak biztosítása és fejlesztése mellett egyértelműen a kisgyermekes családok igényeinek kiszolgálása. A strandi gyermekvilág már a nyitás napjától komoly népszerűségnek örvendett, főként a 0-6 éves gyermekek körében. Éppen az említett korosztály addigi alacsony létszáma tette indokolttá a strandi fejlesztést, ennek látványosan sikere pedig egyértelmű jelzést és biztatás adott a fürdőnek a folytatásra.
A fejlesztések eredményeként a fürdő komplexum minden korosztálynak emelt szintű szolgáltatást nyújthat. A beruházás során a fedett térben kétszintes gyermekbirodalom jón létre; földszinti részén a meglévő alacsony kihasználtságú úszómedencét alakítják át, mellette családi szauna, játszóház is helyet kap.
A medenceparkban két gyermekmedence épül 6-7 éves, egy medence 3-6 éves és két pancsoló bébik számára. Az élménymedencét átlag 80 cm vízmélységű hálós vízi játékkal, függőhíddal, gyermekcsúszdával és egyéb élményelemekkel gazdagítják. A pancsoló és gyermek medence környezetében hempergő játszóház, szülő és gyermek pihenőtér várja a családosokat.
A belső tér hangulatában közelíteni fog a külső Vízipók gyermekmedence parkhoz, kiegészülve újabb látványelemekkel, tündérkerti, vízparti hatást megidézve.
Az emeleten száraz játszóházak, pihenőterek, bébi pihenő, baba-mama szoba, pelenkázó és bébi WC kap helyet, sőt junior játszózóna is épül mászófallal, kötélből készült ügyességi játékokkal, csocsóval.
A város- és fürdővezetés részéről egyaránt elhangzott: a beruházások egyértelműen növelik a fürdő és a város versenyképességét, olyan plusz attrakciókat kínálva a vendégeknek, melyeket csak és kizárólag Zalakaroson lelhetnek majd fel.
Karosi Krónika
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
