Hírek
2012. Október 18. 08:08, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Az utóbbi négy év legnagyobb kábítószerfogása Zalában
Mintegy 30 millió forint a piaci értéke annak a 17 kilogrammnyi marihuánának, amelyet egy Zalaegerszeghez közeli hegyi épületben állított elő vadkenderből egy helyi férfi
- közölte a zalaegerszegi rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője szerdán.
Farkas Tibor a sajtótájékoztatón elmondta: négy éve nem volt Zalában ilyen nagyságrendű kábítószerfogás, amellyel összefüggésben a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte a múlt pénteken elfogott 33 éves termesztőt, a rendőrség pedig további hat embert hallgatott ki.
A büntetett előéletű gyanúsított háza a pincétől a padlásig tele volt vadkenderrel, valamint a termesztéséhez és feldolgozásához szükséges eszközökkel, amelyek jelentős részét, illetve a nagyméretű papírzsákokba csomagolt növényeket a sajtótájékoztatón is bemutatták.
Az osztályvezető közlése szerint a múlt héten kaptak információt arról, hogy a Zalaegerszeghez közeli Avas-hegyen, egy pincénél kábítószert termeszt egy férfi. A múlt pénteken tartott helyszíni szemle során a rendőrök megtalálták az épületet és azt a szabadtéri területet, ahol a vadkendert termesztették. A gyanúsított ekkor még nem volt a helyszínen, később azonban megérkezett, akkor fogták el.
Az épületben összesen 17 kilogramm szárított és feldolgozott kannabiszt találtak és foglaltak le. A rendőrség kezdeményezésére a férfit vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Zalaegerszegi Törvényszék.
Kérdésre válaszolva Farkas Tibor hozzátette: a 33 éves gyanúsított többször állt már bíróság előtt, egyebek mellett ittas járművezetés, segítségnyújtás elmulasztása, illetve garázdaság miatt szabtak ki rá büntetést.
Az osztályvezető az MTI kérdésére elmondta: a kihallgatott további hat ember szerepét még tisztázni kell, a rendőrök most térképezik fel a kábítószer-terjesztői hálózatot, illetve a fogyasztói kört.
IJ
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
