Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2013. Szeptember 23. 09:18, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

Az idei nyári szezonban négyen fulladtak bele a Balatonba

Az idei nyári szezonban négyen fulladtak bele a Balatonba

Az idei nyári szezonban négyen fulladtak bele a Balatonba, de az esetek közül mindössze egy vezethető vissza emberi felelőtlenségre, a többiben valamilyen korábbi betegség játszott szerepet

- közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke kiemelte: évek óta sikerül tíz alá szorítani a balatoni halálos áldozatok számát egy-egy szezonban, ami különösen annak a fényében "hatalmas eredmény", hogy a 90-es években nemegyszer 45-en, 50-en lelték halálukat a vízben nyaranta. A szervezet elnöke szerint a halálesetek számának visszaszorítása a más szervezetekkel, a vízi rendészettel és a meteorológiai szolgálattal végzett közös munka eredménye, s ennek fontos része a megelőzés.
Beszámolt arról, hogy az idén jelentősen emelkedett a főként kagylók általi vágásokat, a horzsolásokat és a zúzódásokat jelentő könnyű strandi sérülések száma, súlyos esetekből viszont kevesebb történt, ami arra utal, hogy a strandolók egyre komolyabban veszik a figyelmeztetéseket.
A VMSZ strandi mentői a szezonban 65 helyszínen adtak szolgálatot, és 3023 alkalommal láttak el könnyű sérülteket, 92 alkalommal súlyos sérülteket, három újraélesztésben vettek részt és 13 alkalommal végeztek vízből mentést.
A szervezet hajós szolgálatát - amelyben fontos szerep jutott a két sürgősségi mentőhajónak - 87 esetben riasztották, 19 embert mentett ki vízből vagy hajóról, és 42 embert részesített egészségügyi ellátásban. Tevékenységét az Országos Mentőszolgálattal, a légi mentőkkel és a vízi rendészettel összehangolva, együttműködve végezte. A VMSZ búvárszolgálatát nyolcszor kellett bevetni.
A horgászok és a vitorlázók miatt a vízi mentők - csökkentett létszámmal - folyamatos ügyeletet látnak el ősszel is a Balatonon. Eddigi munkájukat Pintér Sándor belügyminiszter a közlemény szerint köszönő levélben ismerte el a napokban.

ij

Címkék: balaton, vízimentők

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű