Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. Február 20. 14:27, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Az ár- és belvíz elleni védekezésre készülnek Zalában

Az ár- és belvíz elleni védekezésre készülnek Zalában

Zala megyében 84 település számít ár- és belvízvédelmi szempontból veszélyeztetettnek

de csaknem ötezer embert mozgósíthatnak, ha veszélyhelyzet áll elő - közölte a Zala Megyei Védelmi Bizottság (ZMVB) keddi ülését követően a megyei kormánymegbízott.

Rigó Csaba a ZMVB elnökeként a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a 258 zalai település közül 48 a zalaegerszegi, 22 a nagykanizsai, 14 pedig a keszthelyi katasztrófavédelmi kirendeltség területén számít veszélyeztetettnek ár- és belvízvédelmi szempontból.
Elmondta azt is, hogy a munkaügyi központok megkezdték felmérni azoknak a számát, akik az adott településen munkaügyi támogatásban részesülnek vagy közmunkások, és szükség esetén mozgósíthatók árvíz vagy belvíz fenyegetése idején.
Egri Gyula, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője kifejtette: a védelmi bizottság számvetése szerint 4963 embert tudnak mozgósítani a megyében. Ők többségében polgári védelmi és műszaki mentő szakemberek, rajtuk kívül nyújthatnak még segítséget a munkaügyi központok által regisztráltak.
Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az aktuális helyzetet ismertetve elmondta: a következő tíz napban nem várható Zala megyében jelentős árvíz. Arra azonban számítani kell, hogy a Mura osztrák és szlovén vízgyűjtő területén az átlagos mértéknek a 150 százalékára nő a hóban meglévő vízmennyiség, de ennek olvadására inkább március végén és április elején kell számítani.
Zalában egy területen, a Kis-Balaton térségében január 22. óta elsőfokú belvízvédelmi készültség van érvényben. Itt naponta mintegy 100 ezer köbméternyi vizet szivattyúznak ki az alacsonyan fekvő, de településeket nem veszélyeztető területekről.

ij

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.