Hírek
2013. Október 04. 08:22, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Átadták a Keszthely-Várvölgy összekötő út felújított szakaszát
Mintegy 600 millió forintos beruházással készült el
Fotó: zaol.hu
a nagyrészt Keszthely belterületén húzódó, Várvölgy felé vezető mellékút 2,3 kilométernyi felújított szakasza, amelyet csütörtökön avattak fel.
Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP), egyben megyei útügyi biztos az átadáson elmondta: az Új Széchenyi Terv keretéből finanszírozott korszerűsítés jelentős munkálat volt, mert még az M7-es autópálya csaknem tíz évvel ezelőtti építése idején rendkívül elhasználódott a mellékút. Akkor a közeli bányákból a Balaton déli partjára ezen az útszakaszon szállították a követ, a komoly súlyterhelés pedig megrongálta az utat.
Elmondta azt is, hogy a mellékutak felújítására még korábban a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Programban megtervezett útfelújítások folytatódnak a térségben. Még idén átadják a Zalavár és Zalaapáti közötti korszerűsített szakaszt, jövőre pedig a 71-es főút Balatongyöröktől a Veszprém-Zala megyehatárig terjedő szakaszát korszerűsítik.
Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a most elkészült útszakasz a város egyik legrosszabb állapotú útja volt. Megerősítette, hogy a Balaton-felvidéki kőbányák áruszállítása miatt romlott le az állapota, de hozzátette, hogy további, főleg az esős időszakban veszélyes nyomvályús utak is vannak még a környéken.
Mórocz József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. zalai igazgatója arról beszélt, hogy a kivitelezés során volt olyan rész, ahol az alapokig újra kellett építeni az utat. Ezen túlmenően felújítottak hat buszöblöt és két újat is kialakítottak, továbbá kicserélték egy híd szerkezetét, illetve felújították a vízelvezető rendszert is.
A bruttó 600 millió forintos beruházást a Közgép, a Magyar Aszfalt, az Euroaszfalt és a Swietelsky által alkotott KMES Konzorcium nyerte el, a legnagyobb alvállalkozó a keszthelyi Horváth-Ép Kft. volt.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
