Hírek
2010. Június 03. 10:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: Keszthelyi Kilométerek
A GÁTAT ÁTTÖRŐ BALATON SEM TARTOTTA VISSZA A KESZTHELYI KILOMÉTEREK FUTÓVERSENY MEZŐNYÉT
Vasárnap 700 nevezővel, összesen mintegy másfél ezer résztvevővel rendezték meg a harmadik alkalommal kiírt Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyt. A hét versenyszámra meghirdetett viadalon a félmaraton-, maraton- és maratonváltó rajtj
A verseny előtti éjszaka úgy megemelkedett a Balaton vízszintje a keszthelyi térségben,
hogy a víz néhol áttörte a szervezők által, homokzsákokból emelt védet. A reggeli rajtra azonban
az áttörés a tűzoltóság gyors beavatkozásának köszönhetően megszűnt. Az időjárás vasárnap is több oldalát mutatta, a futók hol 28 fokos meleggel küzdöttek, hol a záporesővel - utóbbi azonban a maratont választók elmondása alapján igen kellemesnek bizonyult. A csapadék a gyermekprogramokat és a ceremóniákat nem zavarta.
A rendezvény és az útvonal biztosítását a rendőrökkel együtt kilencven polgárőr végezte,
a lebonyolításban az önkéntesekkel, szervezőkkel együtt mintegy másfél százan vettek részt.
Újdonság volt a verseny három éves történetében, hogy a hunrun.com internetes portálon
a közvetítésnek köszönhetően követhették az érdeklődők a viadalt, illetve a szombati tésztaparti keretében a világcsúcstartó ultra triatlonista Szőnyi Ferenc élménybeszámolóját.
- A pálya és a rajt-cél terület kiépítése egyaránt nagyon jól sikerült. Az idei versenyen elindult a futók mezőnye előtt néhány handbike-os sportoló, akik a mellett, hogy emberfeletti módon teljesítettek, hihetetlen hangulatot hoztak a rendezvénynek. Jövőre részvételüket még inkább szorgalmazni fogom. Külön kiemelném a MÁV segítségét, biztosították a Keszthely-Vonyarcvashegy pályaszakasz lezárását, ami 14 vonatjáratot érintett. A Volán buszok pedig a forgalomkorlátozások ellenére is megoldották
a pótlást. Jövőre folytatás következik! - összegzett Bedő Beáta főszervező.
A férfiak maratoni számát már hagyományosan Szabó Gábor (ideje 02:36:18.611), a nőit - meglepetést nem okozva - az áprilisi 100 km-es országos bajnokság első helyezettje, a keszthelyi Görög Veronika (03:21:29.611) nyerte. A félmaraton trófeáját az Eb-bronzérmes olimpikon, a Zalaszám-ZAC hosszútávfutója, Kálovics Anikó (01:21:44.597) és edzője, Zsódér Zsolt (01:12:42.577) vitte.
Teljes eredménylista: itt
Fotó: www.rendezvenyfotozas.hu

Ezek érdekelhetnek még
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. December 04. 06:00, szerda | Belföld
Orbán Viktor szerint mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke
A migrációpárti Brüsszel ellenzékének nevezte a kormányoldalt Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-videójában.