Hírek
2013. Január 02. 21:26, szerda |
Helyi
Forrás: balatonihalgazdalkodas.hu
A menyhal lett az év hala
A Magyar Haltani Társaság által meghirdetett nemes vetélkedőn a menyhalra szavaztak a legtöbben
, így a leánykoncér és a kurta baing előtt ő lett az év hala 2013-ban.
Több mint 6700-an keresték fel a Társaság honlapját, hogy leadják szavazatukat az év halára. A menyhal magasan győzött, a szavazatok 53 százalékát kapta, míg a leánykoncérra 35, a kurta baingra 12 százalék jutott.
A Magyar Haltani Társaság elnöke, Harka Ákos szerint a választás elsősorban az őshonos halaink megismertetését célozza. A győztesnek nem jár aranyérem, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelmet kap a tudományos kutatásban és ismeretterjesztésben.
Ismerkedjünk meg tehát az év halával, amelynek több népies elnevezése is ismert: kutyahal, téliharcsa, méhal, ményhal, menyus, törzsökhal, nagyagyú hal, tarka meny(hal)! A balatoni horgászok nemigen találkoznak vele, hiszen elsősorban folyóinkban él ez a különös, télen aktívvá váló hal, ami a tőkehalfélék egyetlen hazai képviselője..
Zöldes-barnás színű, márványozott teste nyúlánk, a feji részén fölülről, farki részén oldalról lapított. Feje aránylag rövid, de széles, a szeme kicsi. Szája nagy, félig alsó állású, benne apró, hegyes fogak vannak. Szájhasítéka vízszintes, oldalról nézve a szem alá, többnyire annak hátsó vonaláig ér, alsó állkapcsáról egyetlen bajuszszál csüng. Két hátúszója közül az első rövidebb, 9-15 sugár támasztja, a második igen hosszú, sugarainak száma 68-90. Farkalatti úszója is nagyon hosszú, 63-85 sugarú. Különálló farokúszója kicsi, szimmetrikusan lekerekített. Hasúszói szokatlanul elöl, a toroktájon helyezkednek el. Pikkelyei nagyon aprók, alig észrevehetők. Oldalvonala a test elején folytonos, a farokúszó közelében szakadozott. A nagyobb példányok hossza 40-50 cm, a kiló körüli példányok már eléggé ritkák.
Az élénkebb sodrású hideg vizet és a kemény aljzatot kedveli, ezért nagyobb folyókban a pér-, paduc- és márnazónában érzi igazán jól magát. Jó alkalmazkodásának köszönhetően azonban az erősebben felmelegedő dévérzónában is megél, de ott nyári álmot alszik. Fenéklakó hal, többnyire a kövek között vagy a part üregeiben búvik meg.
Három-négyévesen válik ivaréretté, szaporodása decembertől februárig tart. A folyók és nagyobb tavak mélyebb részein ívik, több részletben. Az ikra kezdetben lebeg, később a sóderes mederfenékre tapad. Az ikraszemek száma nőstényenként 300 ezertől 1 millióig terjed, átmérőjük kb. 1 mm.
Táplálékát elsősorban fenéklakó gerinctelen állatok alkotják, a 20 cm fölöttiek érnek át ragadozó életmódra. Téli hónapokban szoktak kimondottan menyhalra horgászni a folyókban, halszelettel, babahallal. Húsa nagyon finom, szálkamentes, viszonylag nagyméretű mája pedig igazi csemege.
Az Országos Horgászrend előírása szerint a menyhal méretkorlátozással védett hal, a legkisebb kifogható mérete 20 cm. A Magyar Haltani Társaság támogatja a horgászok azon kezdeményezését, hogy a faj legkisebb kifogható méretét a jelenlegi 20-ról 25 centiméterre emeljék. Így minden példány eséllyel vehetne részt az állomány további gyarapításában.
IJ
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
