Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2012. Április 24. 19:53, kedd | Helyi
Forrás: balaton.vehir.hu

A 44. Kékszalag előkészületei

A 44. Kékszalag előkészületei

Beszámoló a tókerülő verseny szervezéséről

Kevesebb, mint három hónap van a Kékszalag rajtjáig. Ilyenkor keveset tudni az előkészületekről.
A munka folyik a szervező bizottságban rendezők oldalán, és készülődnek a versenyzők is. Biztos, hogy számos hajóépítő műhelyben készülnek újdonságokkal meglepni az ellenfeleket. Mindenkit érdekelnek ezek az újdonságok. A versenyzők ilyenkor még titkolóznak, az viszont tudható, hogy miként haladnak a verseny előkészületei.
A rendezvény szervezése
Kékszalag Nagydíj

Március közepéig számos céggel sikerült támogatói megállapodást kötni, és még jó néhánnyal közel a megállapodás. Rövidesen megtörténhet a szerződéskötés a névadó támogatóval is.

Szerződött főtámogatója immár a 44. Kékszalagnak a vitorlázók által már régóta ismert Audi Porsche Hungária és a Dockyard. A tavalyi év együttműködéseit követően az X-Trade Brokers idén a Kékszalag kiemelt támogatói között szerepel. A Timex Nautica óra újra a verseny hivatalos időmérője és főtámogatója.
Új támogatóként üdvözölhetjük a Herendi Porcelánmanufaktura Zrt-t, akiknek köszönhetően az idei verseny fődíjai herendi porcelánok.
Tárgyalások folynak még számos ismert céggel, ill. Balatonfüred városa jelezte támogatási szándékát, de velük egyébként is több ponton összefonódik a rendezvény. A Kékszalag idején zajló, Balatonfüred Önkormányzata által szervezett Művészeti Fesztivál eseményeit a versennyel együtt népszerűsítik.
A verseny kiemelt médiatámogatója a Class FM, a leghallgatottabb országos rádió. Az együttműködés alapján az országos „Class Nyár” rendezvénysorozat zárókoncertje ad keretet a Kékszalag díjkiosztójának.
A korábbi éveknek megfelelően lesz Vitorlás Falu, mely a Borfalu mellett a Tagore sétánynál kerül felállításra. Most először a Vitorlás Faluban külön standdal jelenik meg a Szövetség, ahol információk mellett a versennyel kapcsolatos tárgyak árusítását is tervezi.

A verseny
Idén már két verseny csatlakozik a csütörtök reggel kilenckor rajtoló Kékszalaghoz. Már hagyomány a Kékpántlika, amely ötödik alkalommal rajtol a Kékszalag előtti napon. A tókerülő verseny szombat reggeli célzárása után pedig a kisebb katamaránok látványos partközeli futama rajtol, az első „Két Szalag” regatta.
Natur Aqua
Lassan szivárognak már hírfoszlányok az abszolút győzelemre hajtó, még műhelyek mélyén megbújó, készülő újdonságokról, de 2010-hez hasonlóan idén is számítunk külföldi résztvevőkre. Közülük is kikerülhetnek esélyesek. Katamaránnal egyszerűbb a Balatonra utazni. Egyrészt a szállítási költségek is alacsonyabbak, másrészt a többtestűek kisebb merülése is alkalmasabb a tavunkra, hiszen például egy Liberával csak az tudott eddig eljönni, akinek van egy Balatonra alkalmas rövid tőkesúlya.
A pályával kapcsolatosan fontos információ, hogy idén sem lesz kerülendő bója a Tihanyi-szorosban, mégis érdemes a kijelölt hajózási úton vitorlázni annak aki nem szeretne felülni a szántódi sekély vízben.
Sokkal több hajón lesz nyomkövető GPS. Nem azért mert a rendezőség többet osztana ki, de már egyre több hajóra van állandóan felszerelt ilyen szerkezet, amely a Kékszalagon is segítheti a mezőny mind nagyobb részének nyomkövetését. A versenyre idén is lehetséges nyomkövető bérlése.
Kísérletek folynak a bójáknál való sorrend rögzítés elektronikus, automatikus módjának biztosítására is. Ez esetben várható, hogy az egyszerű egybójás pályajelek helyett a Siófok előtt már megszokott megoldáshoz hasonló kétbójás nagy – legalább százméteres – kapun kell majd átvitorlázni.
Tárgyalások folynak élőképes vízi közvetítésről is, illetve fotók gyors megjelentetésének a lehetőségeiről.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.